3. Elaludtam, de még sötét volt, amikor felébredtem a zár zörgésére. Átpillantottam az ágykeret fölött. Hunter halkan benyitott, majd behajtotta maga mögött az ajtót. Az ágy mellé osont, és a vállamnál fogva megrázott.
- Ébredj, te ostoba! - sziszegte dühösen.
- Mi? Miért? - hördültem fel, mire lepisszegett.
- Egy dolgot kértem tőled! - korholt, fojtott hangon.
- Úgy is tettem! - vágtam vissza indulatosan.
- Egy frászt! Az egész hajó tőled hangos. Mindjárt itt lesznek érted! - Lerántotta rólam a takarót, és lassúságom láttán, felhúzott az ágyról. - Jól figyelj! Nincs időnk a bicegésedre! Ha elkapnak, mindketten halál fiai vagyunk. Kövess! - Az alkaromba markolt, és diktálta az iramot. Az ajtó előtt szusszanhattam egyet, míg ő visszazárta, aztán rohannom kellett a lépcsőház felé. Kimondhatatlanul fájt. A seb égett, a térdem tompán lüktetett. Összecsuklottam a folyosó felénél.
- Állj fel! - siettetett Hunter, hiába. Képtelen voltam mozdítani a lábam. A kín elhomályosított előttem mindent. Valamit azonban egyből felismertem.
- Bowen Hunter! Szép munka. - Mack megtapsolta Hunter teljesítményét. - Nem hagytad messzire jutni.
Hunter felegyenesedett mellőlem, és habtákba vágta magát.
- Ez a dolgom, Patel. - felelte.
- Nem is baj, hogy kint van. Gyere! A kapitány várja. Grey óta nem került ki ember a túloldalról, aki pajzstörés után még látott.
Hallottam Hunter feszült lélegzetét, és Mack hangjának súlyát. Bárdként lebegett fejem fölött az ítélet. De Grey… Grey King? Ő is azt látja, amit én?
Hunterre pillantottam, és láttam, hogy hezitál. Ha van is eskü, amikor ezen a hajón kezd szolgálni, az nyilván nem érdekelte, ha Aaron és Vesper oldalán valami mást tervezett. De vajon a halál elrettenti-e a megmentésemtől?
- Én kísérjem? - kérdezett aztán vissza értetlenül.
- Persze. Te vagy őrségben. Nem?
- Mi lesz a többiekkel? - Hunter végignézett a folyosó többi zárt ajtaján.
- Ugyan! Ők vakok. Gyanítom így hajnaltájt amúgy is alszanak.
- Hisz a minap is gáz volt a négyessel. - szabadkozott tovább Hunter.
- Bowen, ha nem jössz, elkezdek gyanakodni, hogy talán te próbáltad megszöktetni szerencsétlen barátunkat.
Hunter, talán egy pillanattal tovább hallgatott, mint kellene. A hangsúlyból már tudtam, Mack Patel átlát rajta, ahogy rajtam is átlátott. De Hunter sem volt ostoba. A lehetőségeit latolgatta. A zsebéből előhúzott valamit, és az ujjai közt forgatta.
- Mondd meg a kapitánynak, hogy erről most lecsúszott! - azzal meglendítette a karját, és a kezében tartott apró tárgyat a folyosó oldalának dobta. Robbantak a falak. Nem csak a kabiné, a hajótestben is nagy lyukat ütött Hunter kis játéka. Közben felrántott a földről, és bármennyire is botladoztam, ő végig rohant velem a frissen teremtett ajtókon, azután kiugrottunk egyenesen a tengerbe.
Újabb vízbe érkezés. Már az elég volt az ájulásomhoz, hogy a lábam sebét érte a becsapódás. Arra már nem is emlékszem, ahogy a sós víz az orromba nyomakodik.
Újra a régi csónak kabinjában találtam magam. A motor most zúgott. Éreztem, hogy gyorsan haladunk. Az ágyon feküdtem, megint csurom vizesen. Hunter mellettem törölközött, közben az ablakon át kikémlelve.
- Követnek? - kérdeztem feszülten, de ő megrázta a fejét.
- Kisebb bajuk is nagyobb most annál. - felelte. - Rundow megsebesült, és úgy tűnik, a kapu nem csukódik be emiatt. Nem mozdulhatnak mellőle.
Megkönnyebbülten sóhajtottam.
A csónak egy sekély vizű nádashoz ért. A motor leállt, és hangtalanul siklott tovább. A nád susogott a szélben. Semmi más nem hallatszott. Azután partot értünk.
- Megjöttünk. - közölte Vesper, a kabinba érve. Aaron követte, és mindketten a konyhapultnak dőlve, felém fordultak. - Nem fogadtál el semmit?
Zavartan pillantottam a nedves kezeslábasra, de a nő legyintett.
- Ételre gondoltam.
- Nem is kínáltak. - feleltem. Ők jelentőségteljesen összenéztek.
- Akkor időben érkeztem. - dicsekedett Hunter.
Aaron bólintott.
- A sors akarta fiam, hogy látó legyen belőled ezen a hajón. Rundow megsebesült. Most van esélyünk megölni őt.
- Ehhez pedig látónak kell lennem?
- Igen, és neked kell megtalálnod. - helyeselt a férfi.
- Hogy találhatnám meg, ha azt látom, amit ő akar?
- Pontosan úgy, hogy teszed, amit elvár tőled. Azért hagyja, hogy láss, mert nem vagy egészen az övé.
- Mit érdekli, hogy egyel kevesebb embert tudott megenni? A többieket Mack hajóján miért nem hívja? Ők miért vakok?
- Ők Rundow áldozatai. Egy nyugalmas látomásban pihennek, és várják a halált. Nem az érdekli, hogy téged is felfalhasson. Veszélyt jelentesz a világára azzal, hogy átlátsz rajta.
- Eszemben sincs a világát fenyegetni. - feleltem kétségbeesetten.
- Ezt ő nem tudhatja. - vont vállat Vesper. - Nem hagyhat futni egy potenciális bosszúállót, kíváncsiskodót, vagy hőstípust, aki betör a birodalmába, hogy megkeresse a hajó roncsait, további túlélőket keresve.
- Miért? Túlélhette azt bárki? - Egy pillanatra új remény gyúlt bennem. Rundow attól fél, hogy megkeresem Johnt? Lehet, hogy még él?
A nő látta, hogy mérgezett nyila éppen szíven talált, és gyorsan folytatta.
- Könnyen lehet. Csak azok pajzsa tört meg, akik a szemébe néztek. Ha valaki a fedélközben ragadt, és nem látta őt…
- De a hajó iszonyatos kárt szenvedett. Biztosan elsüllyedt. - próbáltam reálisan látni a dolgot.
- Persze, de ettől még kijuthattak időben. - vágott vissza Vesper.
- Veled volt a fedélzeten? - kérdezett közbe Aaron.
- Nem, de…
- És láttad őt valahol?
- Nem, de…
- Akkor az esélye annak, hogy él, ötven százalék.
Döbbenten néztem rájuk. Vesper és Hunter helyeslőn bólogattak, míg Aaron egyenesen a szemembe nézett.
- Persze lehet, hogy te ebben nem hiszel. Vagy csak nem vagy egy hős alkat. De sajnos a törött pajzs célponttá tesz a mi világunkban is. Mindenki, aki kicsit is konyít a mágiához, megérzi, hogy veled bármit tehet.
- Ezt nem igazán értem.
- Mondtam neked. A mágia mindig hatással van az emberre. - szólt Hunter. - Minket véd a pajzsunk. Téged viszont már nem. - Gyakorolhatnak rajtad hipnózist például. - Vesper az állát vakargatva gondolkozott. - Vagy, csak egy máson alkalmazott varázs elkószált hulláma talál el, és megbetegít, vagy megöl. Hozzáérsz egy telepatához, és beléd tud látni.
- Elég lesz. - Nagyot nyeltem.
- Azt még tegyük hozzá, hogy Rundow életed végéig próbál majd magához csalni. - közölte Aaron.
- Szóval ti azt javasoljátok, hogy keressük meg őt, és…
- Ha elvezetsz hozzá, mi megöljük. Akkor a látomásoknak vége. A látásod csak a tiéd lesz. - Aaron lelkesnek tűnt, amit a többiek kis fenntartással fogadtak, de nem szóltak közbe.
- Na és a pajzsom?
Vesper leintette Aaront, mielőtt ő felelhetett volna.
- Ha segítesz nekünk, mi is segítünk találni egy tündért, aki helyrehozza a pajzsodat.
- Mi van azzal, hogy száz éve nem láttak tündért? - érdeklődtem.
Vesper beszívva ajkát, egy rosszalló pillantást vetett Aaronra.
- A mágus tornyában biztosan van tündér. Csak oda nem engednek be akárkit. De talán a mágusnak is érdeke, hogy a pajzsod ép legyen, és eltűnj a világából. Szerintem segítene.
- Ez egy kicsit halovány. - leheltem.
- Meglehet. - vont vállat Hunter nemtörődöm módon. - De ennél jobb esélyed nincsen.
Mindhárman kérdőn tekintettek rám, és várták a döntésemet. Talán csak a szemem csapott be, de úgy láttam, Hunter ujjai ökölbe szorulnak, míg Vesper arcát az aggodalom uralta.
- Rendben. - egyeztem bele. Féltem, ha nem teszem, erővel vesznek rá.
- Tökéletes! - kiáltott fel Aaron, és összecsapta két tenyerét. - Vesper átvezet a határon, és meglátjuk Rundow mit mutat neked. Pihenj egyet, aztán este jövünk mi is, és indulhatunk.
- Nem volna biztonságosabb, ha itt maradnék addig? - kérdeztem.
- Nem. Kell, hogy Rundow tudja, felé tartasz. A viharral a kapu felé akart csalni. Azt akarja, hogy a világában légy. - Azzal megveregette a vállamat. - Jó éjt!
Vesper rám mosolygott, és kézen fogott. A tenyere meleg volt, és nyirkos. Felkeltem az ágyról, és hagytam, hogy vezessen. Bicegve a fedélzetre sétáltam vele.
A partot két oldalt a nád uralta. Csak egy vékony ösvény vezetett közöttük a sötétbe. Vesper elemlámpát gyújtott, és egy pallón át leszállt a csónakról. Követtem őt a csapáson, míg egy kis horgászkunyhóhoz nem értünk. Az ablakok és az ajtó helyén csak lyuk volt. A kő, amiből épült, már teljesen megfeketedett. Jobb oldalát benőtte a borostyán. Mögötte már erdő húzódott. Vészjósló hangon morajlott, huhogott, susogott. Nem értettem, mi vehet rá bárkit, hogy egy ilyen helyre építsen házikót.
Vesper belépett a kunyhóba. Követtem, ő pedig elégedetten nézett vissza rám. Mintha az ő érdeme volna, hogy ezt láthatom. Bár kintről nekem fel se tűnt, hogy világos lenne az épületben, a kunyhó teljes fala maga volt a kapu, ami kékes, lilás fénnyel ragyogott, s apró, vibráló pontok kavarogtak benne, akár egy szentjánosbogárraj. Ámulattal néztem. A nő boldogan fordult kettőt saját tengelye körül, majd a fénylő falnak ugrott, és eltűnt benne.
- Gyere! - visszhangozta a kapu Vesper hangját. Én pedig mély lélegzetet vettem, és próbáltam mindenre felkészülni, ami odaát várhat, majd átléptem a világba, amiről eddig reméltem, hogy álom csupán.