6. Végül Aaron és Vesper is csatlakoztak hozzánk, de közben végig pusmogtak mögöttünk, amiből sajnos egy szót sem értettem, de nagyon érdekelt volna, miről szól a diskurzus.
Hunter nem eresztett el. Azt hiszem félt, hogy a társai eltéríthetnek ettől az úticéltól. Pedig ő biztosan bátrabb volt, mint én. Ha a törött pajzsom nem tett volna olyan védtelenné, most nem lennék itt. Hunter ellenben önszántából jött, hogy végezzen a szörnnyel.
Amikor elértük a hegy lábát, Aaron szó nélkül lépett mögém, és lehúzta rólam a sálat, majd saját zsebébe tömködte.
- Arra szükségem van! - horkantam fel, ám ő csendre intett.
- Itt most nagyon kell figyelned. - suttogta Vesper a férfi helyett. - Nem találkozhatunk senkivel. Ha rájönnek, hogy áthoztalak titeket ide, nekem végem.
Fintorogtam egyet, hogy kimutassam nemtetszésem. Fogalmuk sincs milyen két világot nézni egyszerre. Ha tudnák, talán együttérzőbbek lennének. Mindenesetre azt nem tudták megakadályozni, hogy az egyik szemem lehunyjam. Bár a sál nélkül, amint valamit jobban meg akartam nézni, automatikusan kinyitottam mindkettőt.
Felnéztem a meredek sziklára épült kastélyra. Az ösvény megkerülte a fél hegyet, hogy az épület másik oldalán várakozó kapuig vezessen, és mivel nem volt más út, ezen kellett tovább haladnunk. Amikor a kopár erdőre néztem, a fekete, hüllőszerű lények egyre csak gyülekeztek. Mintha arra vártak volna, hogy egyikünk legurul a szűk peremről, és ők jóllakhatnak vele. Ahogy haladtunk előre, ők oldalaztak a sziklák mellett, hogy pontosan alattunk maradjanak. A varázslat, amely az ösvényt védte tőlük, továbbra is kékeslila szikrákat lehelt az ég felé. Felnézve, pontosan láthattam, meddig vezet még az út. Így aztán, mielőtt elértük volna a kastély kapuját, a szép világ sűrű bokrai közé húzódtunk, s ott folytattuk az utunkat.
Őrök álltak a bejárat két oldalán. Mindegyikük fiatal volt, mint Vesper, és éberen figyelő, mint Hunter. Mégsem láthattak minket. Pedig a kopár világban éppen mellettük guggoltunk.
Vesper a szája előtt tartva ujját, csendben tartott minket. Közben felegyenesedett, az ég felé fordította tenyerét, s mintha csak a gondolatait fújta volna ki a száját, a tenyerére lehelt. Alma nagyságú duplakör jelent meg. A vonalak között előbukkanó jelek egyesével, először halványan, majd egyre erősebben töltötték ki a helyet. Eztán a nő függőlegesbe fordította a kezét, és egy óvatos mozdulattal, a levegőben vibráló jelet a közelebbi őr fejére küldte. Ott a jel mintha csak átment volna a férfi bőrén, eltűnt, az őr pedig összecsuklott. Mire társa ijedten hozzá lépett, addigra Vesper megidézte a következő kört, amit ráküldhetett.
- Mit csináltál velük? - kérdezte Hunter, miután mindkét kapuőr elterült a földön.
- Csak alszanak. - felelt Vesper. A kapuhoz lépett, és a fémpilléren egy dallamos kopogtatás után, könnyedén benyomta az egyik ajtószárnyat, ami négyszer volt magasabb, mint én.
A kastély maga nem volt annyira nagy, mint azt első ránézésre hittem. A falak közé érve egy udvarba kerültünk, melynek a túloldalán állt, az egy toronnyal ékeskedő kőépület. Két ablaka nézett csupán errefelé, a többi a tó irányába.
Vesper a fal mentén sietett tovább, majd belökött egy korhadó faajtót, hogy egy sötét folyosóra vezessen minket. Itt nem volt ablak, ami fényt szolgáltasson, de amint az ajtó becsukódott mögöttünk, fáklyák gyúltak. Össze rezzentem. Kerestem ki a felelős ezért, de nem láttam rajtunk kívül senkit.
- Van ajtó a jobb falon? - kérdezte Vesper. Kinyitottam mindkét szemem. A kastély mindegyik világban ugyanúgy nézett ki. Pár pillanatig csak nézelődtem, és élveztem, hogy normálisan látok. De a többiek türelmetlennek tűntek, ezért próbáltam hol az egyik, hol a másik szememmel nézni a falakat, és keresni valamilyen rejtett ajtót.
- Nincs. Minden egyezik. - feleltem, a nő pedig tovább vezetett minket. A folyosó megkerülte az egész épületet, végül azonban kénytelenek voltunk kevésbé eldugott helyen próbálkozni. Egyelőre úgy tűnt, hiába reménykedtünk Hunterrel, hogy megússzuk az erdei kalandtúrát. Nem hittem, hogy fentebbi szobából vezethet járat a barlangokba. Vesper mégis céltudatosan nyitotta ki az újabb ajtót.
- Itt sietnünk kell. Ez a fogadótér. - suttogta. A bejárati ajtó egy magas, széles lépcsősorral állt szemben. Ám ezen kívül nem volt benne semmi díszes, vagy rendhagyó. Valószínűleg nem fogadtak itt sok vendéget.
Vesper nekilendült, és az üres termen át felfelé indult a lépcsőn. Mind követtük. Közben próbáltam rejtett ajtót találni a kőfalakon, így kicsit lemaradtam.
- Állj! - éles kiáltás késztett megállásra, míg a többiek inkább csak még gyorsabban rohantak felfelé. Abban a pillanatban láttam meg egy csapóajtót a lépcsősor jobb oldali korlátja mögött megbújni, de már mindegy volt. Idősebb férfi állt tőle nem messze. A közelében egyetlen ajtót sem láttam, amin át érkezhetett volna. Fiatal arca ellenére a haja és kulcscsontjáig érő szakálla ősz volt. Magas, szélesvállú, izmos alkatán feszült a kék pulóver, és a fekete nadrág, amit épp csak látni engedett a szintén fekete köpeny. - Ki vagy? - Indultam volna a többiek után, ő azonban köztem és a lépcső között termett, egy szempillantás alatt. Kishíján nekiütköztem. A férfi megragadta az állam, és részletekbe menően tanulmányozta az arcomat. - Azt kérdeztem, ki vagy?
Szóra nyitottam a számat, de képtelen voltam felelni. Úgy éreztem átlát rajtam.
- Hogy kerültél ide? - kérdezte. Talán azt hitte, arra könnyebben adok választ.
- Fuss! - hallottam Aaront. Valahol az emeleten volt, tőlem balra.
- Ne tökölj! - Hunter kiáltása jobbról érkezett.
A férfi körbenézett, keresve a hangok forrását. Én addig kirántottam magam a szorításából, és rohanni kezdtem a kijárat felé. Azonban újra csak belé botlottam pár lépés után. Ezúttal a jobb kezemet kapta el. A térkép alsó sora kicsúszott a ruhaujjam alól. Azonnal érdekelni kezdte. Már nyúlt is, hogy szabaddá tegye a csuklómat. Nem engedhettem, hogy felfedje a titkot, amit Gau bízott rám. Próbáltam kirántani a kezem az övéből, de túl erős volt. Ekkor Vesper szólalt meg a lépcső tetején:
- Uram?
- Miss Hall! - felelt kedélyesen a férfi. - Azt hittem a faluban van.
- Nyitva van egy kapu a tónál. Azt hittem, baj van. - felelt a nő. Hallottam, hogy közeledik.
- Nincs oka aggodalomra. Nyugodtan térjen vissza a munkájához.
- Igen. - Vesper megállt mellettem, és úgy mért végig, mint aki még soha nem látott embert.
- Minden bizonnyal a hajóról sikerült megmenekülnie. - jegyezte meg a férfi, Vesper értetlen tekintetét látva. - Kicselezte a szörnyet.
- Hogy juthatott el idáig? - kérdezte Vesper ártatlanul.
- Minden bizonnyal, segítséggel.
Vesper arca rémültté vált. Én azt hittem, máris lebukott a férfi előtt, ő azonban csak mosolygott.
- Ha már itt van, menjen! Készítsen elő egy szobát a vendégünknek!
- Uram, nem hiszem, hogy…
- Nem számít, mit hisz. - szakította félbe a nőt. - Kíváncsi vagyok, ki árult el.
- Ki maga? - kérdeztem halkan.
A férfi, fejével biccentett Vespernek, hogy induljon. A nő sarkon fordult, ám közben az ő pillantása is megakadt a csuklómon. Egy másodpercre kikerekedtek a szemei, majd erőt véve magán, kérdőn nézett vissza a férfira.
- Fent találkozunk, Miss Hall. - unszolta vendéglátóm. Megvárta, míg Vesper engedelmeskedik a kérésnek, majd csettintett egyet, és újra hozzám fordult. - Mondhatjuk, hogy én vagyok ennek a helynek az ura. Kellan Cruz. Na, és ki vagy te?
- Mr. Cruz, kérem, engedjen haza. Soha többé nem jövök ide, esküszöm!
- Fiam, többet tudsz te annál, hogy elengedhesselek.
- Akkor mit akar tenni?
- Megtudni, ki hozott ide.
- Csupán a véletlen.
- Ugyan! A fiaim ájultan fekszenek a kapuban. Varázslat tette ezt velük. Te pedig észrevétlenül bejutottál, legalább két társaddal.
Azt hiszem, Aaron és Hunter magukon és rajtam is többet segítettek volna, ha nem szólalnak meg. Csüggedten hajtottam le a fejem, a férfi pedig kapott az alkalmon, és könyékig feltűrte a ruhaujjam. Újra megpróbáltam kiszabadulni, hasztalan.
- Gyönyörű munka. - suttogta Cruz. - De nem engem mutat. - Ujjával az erdőben várakozó pöttyre mutatott. - Érdekes.
Végre elég erősen rántottam meg a kezem ahhoz, hogy szabaddá tegyem. Azonnal elrejtettem a pulóverem alá a térképet, és hátrálni kezdtem.
- Kész a szoba. - jelent meg újra Vesper a lépcső tetején.
- Remek! Vigye fel kérem! - Nem kellett kétszer mondania. Vesper felém intett, én pedig menekülőút híján, engedelmesen követtem őt az emeletre. Fél füllel hallottam, hogy a mágushoz újabb emberei érkeztek, akiket aztán Aaron és Hunter megtalálására küldött.

Vesper egy olyan folyosóra kísért, ahol minden szoba ajtaja tárva nyitva állt.
- Nagyon figyelj! - suttogta. - Ez a szárny pontosan a sziklafal mellé épült. Ha lehet még rejtett ajtó, talán itt van. Nézz be minden szobába. - megszorította a bal felkaromat, úgy haladtunk tovább. A kérésére benéztem minden szobába, míg valóban láttam egy ajtót, ami a szomszéd falon korhadozott. A jobb szemem ablaknak látta.
- Ez az. - suttogtam. Vesper legyintett, mire a többi ajtó becsukódott a folyosón. Belökött a kiválasztott szobába, majd kapkodva megágyazott.
- Ő a mágus? - kérdeztem halkan.
- Igen. Ne mondj neki semmit!
Sóhajtottam. Ennek a nőnek a mániája volt, hogy senkinek ne mondjak semmit.
- Parancsolj! Kényelem, és kilátás a vendégnek. - jegyezte meg fennhangon. Az ablakhoz léptem, ami azt láttatta velem, hogy a hegy túloldalán szakadék pihen. Azután pedig újabb hegy magasodott.
- Köszönöm, Miss Hall. - Kellan Cruz megjelent az ajtóban. - Kérem, segítsen a társainak megtalálni a többi betolakodót!
- Igen! - felelt újra engedelmesen Vesper, és távozott a szobából.
A férfi szétnézett a szobában, mintha számára is újdonság volna.
Egy festmény lógott a falon, virágzó rétet ábrázolva. Alatta állt az ágy, azzal szemben kis kör alakú asztal, két székkel. Váza állt az asztallapon, néhány szál virággal, amit mintha a festményből ragadtak volna ki. A poros földön puha, rojtos szőnyeg feküdt.
Kellan leült az egyik székre, majd a másikra mutatva felajánlotta nekem a szemben levő széket. Én bizalmatlanul, inkább az ágyra ültem.
- Így is jó. - felelt a férfi, felém fordulva.
- Itt akar tartani? - kérdeztem dacosan.
- Mit látsz a jobb szemeddel? - kérdezett inkább ő is.
- Semmit.
- Semmit? Úgy érted vak vagy arra a szemedre?
- Úgy értem.
Csalódottnak tűnt. A szőnyeget kezdte vizslatni, majd egy sóhajjal túltette magát korábbi válaszomon.
- Na, és a ballal?
- Azzal önt látom, Mr. Cruz.
A mágus hümmögött, majd bólintott.
- Hogy jutottál a faluba?
- Miféle faluba?
- Ahol Gauval találkoztál. Más nem dolgozik ilyen míves mágiával. Hogy jutottál át az erdőn?
Mély lélegzetet vettem.
- Ha hazudni akarsz, inkább hagyjuk a válaszodat. - intett le. - Miért nem maradtál a faluban? Kit keresel?
Lesütöttem a szemem.
- Én csak haza akarok jutni. - leheltem.
- Gau mondta, hogy így nem mehetsz?
- Igen. Azt mondta védtelen vagyok. - suttogtam. Tudom, tudom. Ne mondjak semmit. De az igazság az, hogy nem bíztam Vesperben. Megtévesztette a saját urát. Hőn szeretett világának teremtőjét, és egybentartóját. Féltem, hogy engem is úgy manipulál, ahogy csak akar. De attól is tartottam, hogy tévedek. Talán jó oka van a mágus hátába kerülni, és nekem hazudni pedig semmi haszna. Ezért róla nem beszéltem. De szerettem volna, ha a mágus is mond valamit, amire támaszkodhatok.
- Miért nem segített neked? - kérdezte a férfi.
- Hisz segített. - felmutattam a jobb kezem.
- Mit mutat a térkép?
- Egy tündért.
Kellan egyik szemöldöke magasra szökött.
- Valóban?
- Talán nincs tündér a világában? - kérdeztem. Éreztem, hogy lassan meghűl bennem a vér. Újabb kételyek mardostak.
- Nos, nem kizárt, hogy van.
- De az sem, hogy nincs? - kérdeztem. Ő vállat vont. - Nincs a kastélyában?
- Valaki talán azt állította, hogy van?
- Nem… Csak azt hittem ilyen helyen élnek…
- Tényleg? Amikor a földön laktam, még azt hitték aprók, és ők ébresztik fel a virágokat tavasszal. - nevetett fel.
- Más is tud segíteni rajtam? - kérdeztem keserűen. Immár biztos lehettem abban, hogy Vesper nem tud konkrét tündérről a világában, így az alku rá eső részét képtelen lesz betartani. Csak Gau térképében bízhattam, ha ugyan ő az igazat mondta.
- Létezik más segítség is a bajodra. - felelte a mágus. - Igaz, sok idő, míg hat.
- Mennyire sok idő? És mi az?
- Mágia járta növény. Tündérborsó. A falu melletti domboldalban gondozzák. A termése, talán egy év alatt képes teljesen visszaépíteni a pajzsodat.
Meglepetten néztem rá. Ezt nem is említette meg Vesper.
- Erről mindenki tud. - tette hozzá a mágus. Nyilván látta rajtam a csalódottsággal keveredő dühöt. - Biztosan volt oka Gaunak ezt eltitkolni. Kizökkentett a gondolatmenetemből a névvel. Sajnos látta rajtam. Már képtelen voltam elrejteni az érzéseimet.
- Biztosan. - leheltem.
- Ha szeretnél pihenni, folytathatjuk ezt a beszélgetést este, a vacsoránál. - A szó hallatán megkordult a gyomrom. Kellan szánakozva mosolygott rám. - Addig is küldök fel valami uzsonnának valót.
- Köszönöm. - motyogtam. A férfi biccentett, majd távozott a szobából.
Kisvártatva egy lány lépett be. Hosszú barna haja a derekáig ért. Homlokát és szemöldökét frufru takarta. Sötétbarna szeme melegséget árasztott. Mosolygott, és letett az asztalra egy nagy tányér croissant-t. Szó nélkül hagyott vele magamra.
Nem hittem, hogy ilyen étel itt is létezik.
Te jó ég! Ilyesmibe keveredni? Ha belegondolok, Vesper bandája a nevemet sem kérdezte. Hagyott vérezni, nedves ruhákban vacogni, éhezni és eltitkolta előlem a legfontosabbat, hogy nem feltétlen kell tündért találnom. Elég a nevüket viselő termést fogyasztanom! Ráadásul Rundow halála valószínűleg semmit nem tesz hozzá, vagy vesz el az állapotomat illetően. Fogalmam sincs, miért kellettem nekik ennyire, és azt sem értettem, Hunter és Aaron, akik az én világomból jöttem, miért a mágiát látják, és nem a valót, amit az én bal szemem. Túl sok kérdést szült a mágussal való beszélgetés. Válaszokat azonban nem sikerült találnom rájuk.