8. Vacsora előtt, ugyanaz a barnahajú lány jött értem, aki az uzsonnát is felhozta nekem. Zavartan csak rám mosolygott és intett, így követtem. Kedvesnek tűnt, ezért nem akartam belekeverni semmibe. Inkább hozzá se szóltam. Levitt, egészen az alagsorig, ahol az én világomban inkább a dolgozók konyhája szokott lenni, majd ajtót nyitott előttem. Az étkező kinézetre is olyan volt, mint amit vártam. Kopott, agyonhasznált asztal és székek. Előbbin egy törtfehér terítő, ami végig sem érte, két tányér, közöttük pedig kis fazék.
- Foglalj helyet! - szólt Kellan. Az ajtó becsukódott mögöttem, a lány eltűnt.
Eleget tettem a kérésnek, vagy parancsnak. Leültem a hozzám közelebb eső székre. A mágus helyet foglalt velem szemben.
- Ne kerteljünk. - fogtam hozzá. - Mit kell tennem, hogy hazamehessek?
- Felejteni. - felelt a férfi egyszerűen.
- Van arra valamiféle varázslat?
- Természetesen akad. Csakhogy mielőtt azt alkalmaznám, meg kell válaszolnod a kérdéseimet. Utána ez az egész olyan lesz, mint egy rémálom, amit elfelejt az ember, amint felébred. Marad egy kis űr benned. Borzongás. Talán megrémít majd a tenger, vagy az erdő. De ez csekélység. Nem igaz?
Inkább nem kérdeztem rá, mit tervez, ha nem válaszolok semmire. Egyértelmű volt.
- Gyógyító varázslat is létezik? - kérdeztem. - Iszonyúan fájnak a bordáim és a lábam.
- Játsszuk azt, hogy válaszért cserébe kapsz újabb választ. - rázta a fejét rosszallóan Kellan. - Kezdjük egy egyszerűvel. Mi a neved.
- Adam.
- Remek. Adam, segítsünk egymásnak. Van megoldásom a sérüléseidre is. Csak áruld el, ki hozott a kastélyba.
Annyival több esélyem lett volna menekülni, ha nem vagyok a fájdalom foglya is. De ha igazat mondott Rundow, és az erdő lényei megtámadnak Vesper nélkül, nem buktathatom le. Valamit mégis mondanom kellett. Illetve valakit. Mondjuk olyat, akit itt nem ismernek.
- Bowel. - mondtam kurtán és halkan.
- Hogy ki?
- Meddig tart meggyógyítania? - Nem kerülhettem meg a kérdést. Újra ki kellett mondanom. Kellan némán ül, és a füle mögé kanyarította ujjait, hogy jobban hallja, amint újra elhadarom a nevet. - Bowel. - Ismételtem sóhajtva. Kellan elismerően bólintott, majd csettintve egyet, rám mutatott.
- Ha törött a bordád, pár nap és meggyógyít a varázs. A sebeid talán fél nap. Ez a Bowel… földi?
- Igen. Miért rejtegeti Rundow-t? Miért hagyja, hogy pusztítson más világokban? - Kellan döbbenten nézett rám. - Azt hallottam barlangok húzódnak a föld alatt, amit maga teremtett. Máshol nem lapulhat az a dög!
- Ő a világunk őre. Hagyjuk ki a beszélgetésből. Ki mesélt a barlangokról?
- Miféle őr? Ártatlanokra támad, maga pedig kaput nyit neki, hogy megtehesse!
- Csakis tanoncok tudnak a barlangról. Szóval ki mondta neked? - Kellan az asztalra csapott. Ökle nyomán megrepedt a falap. Összerezzentem, de próbáltam nem mutatni kifelé, mennyire megrémít a haragja, vagy, hogy túl sokat mondtam mérgemben. - A szörnyet keresik? - Nem feleltem, de azt hiszem a hallgatásom is egyfajta válasz volt a számára.
- Salem visszakísér a szobádba, ha ettél. - szűrte a fogai közt. - Amint elmondtad kitől kapod az információkat, meggyógyítalak, és mehetsz. Semmi más nem menthet meg. Érted? - bátortalanul bólintottam, de nem feleltem. Kellan Cruz pedig hozzátette: - Ha válasz nélkül maradok, holnap este ki kell, hogy végeztesselek. Addig kapsz időt meggondolni, mi a fontosabb. - azzal felállt az asztal mellől, és kiviharzott a szobából.
Magamra maradtam. Csend vett körül, és az ismerős illat, ami a fazékból áradt. Nem volt étvágyam, de kellett az energia. Levettem az edény fedelét. Paradicsomos bab gőzölgött benne. Anyám verzióját szerettem belőle, de ennek az illata olyan volt, mint valami konzervkajáé. Beledugtam az ujjam, és lenyaltam. Fúj! Felálltam, és otthagytam az asztalt. Kilöktem az étkező ajtaját, Salem pedig ott várt rám. Próbáltam ellazítani az arcizmaimat, hogy ne a ráfagyott rémült dühöt mutassam a lány felé, aki vagy néma volt, vagy rettentően szégyenlős, mert most is csak intett, hogy kövessem.
- El kell tűnnöm innen. - motyogtam feszülten.
- Akkor tedd, amit az uram kér. - felelt a lány.
- Honnan tudhatom, hogy bízhatok benne? - fújtattam.
- Honnan tudod, hogy abban bízhatsz, akit védsz? - Nem várt választ. Kitárta előttem a szobám ajtaját, és amint beléptem, rám is zárta azt.
Nem bízhattam senkiben. De egyre inkább úgy éreztem, válaszok nélkül megbolondulok. Kellan akaratlanul is elárulta, meddig tart, míg kifejti hatását egy gyógyító varázs, szóval akadt időm, míg Rundow sebesült, és gyenge. Fél napom minimum volt.
Fogtam a vázát az asztalról, és földhöz vágtam. Jobb kezemet behúztam a pulóver ujjába, úgy fogtam meg egy nagyobb darabot az élesre tört kerámiából. Kitártam az ablakot, és vele a titkos ajtót, és elszántan indultam lefelé, hogy szóra bírjam a szörnyet.