Élet

Magasba emelve nézek a sötét város fényeire,
A gyilkos elmék vad vizére, e vértől csöpögő helyre,
Hol az életben maradásért harcol mindaz, ki holtként él,
S hőn vágyik egy jobb világra, melyben rég várt békét remél.

Elszorul szívem, ahogy e véget nem érő csatát nézem,
Mert mindenki harca ez, s engem is hajt dühtől forró vérem.
Ám a békét, ütközettel ember soha nem érheti el,
Ugyan is az erőszak, csak erőszakot szül, mindenképpen.

Ezért hát kérlek, őrizd meg néped, ó irgalmas Istenem,
Mert eme bűnös világban elveszett minden egyes ember,
Ki felénk nyújtott kezed rég nem ismeri, vagy fogadja el,
S erre a tiszta, nyújtott kézre, nem nyújtott kézzel felel.

Felnyitottad, a bűntől üvegesen csillogó szememet,
De egyetlen bűnös ember a világgal szemben mit tehet?
Csak gyűjthetem magam mellé a jó szándékú embereket,
De tudom, hogy bár csatát igen, de háborút nem nyerhetek.

Este, mint minden ember, én is párnára hajtom a fejem,
Álmomban békét látok egy örökkön világos, szép helyen,
Ám hajnaltájt, mint jól programozott droid, munkára kelek,
S miként a szegett szárnyú madár, élem véges életemet.

Ez a manipulált világ sokak tiszta lelkét rontja meg,
Kilátástalan helyzetükből csak egyetlen utat lelnek,
Fejükhöz töltött fegyvert, erükhöz élezett kést emelnek,
S egy jól irányzott mozdulattal véget vetnek életüknek.

Egyszer majd eljön valaki, aki reménnyel tölt el mindent,
Egyenként vezet el minket a gyönyörű ismeretlenbe,
Hol vár ránk: a béke, a nyugalom, és a boldog öröklét,
Valamint az Istenhez láncoló tiszta, és örök hűség.