Világunk

Itt egy szép pillanat, egyetlen éjszaka.
A szerelem a sex maga, mely felperzsel,
Lángra lobbantja repedt szíved a vágy,
Hogy másnap felsöpörhesd széthullt porát.

Most sötét a nappal, akár a kormos éj.
Ma bűnre csábít a felszentelt pap, bár
Lehet még tizennyolc sem vagy, de hagyd,
Neked már mindegy úgyis. Eladtad magad!

Évről évre romlottabb ez a torz világ,
És én fejemen hordom a közöny orcáját
Míg koszos kezem a sós vízbe merítem,
S nem értem miért nem tisztulok meg.

Értelmetlen szavakat kötök egybe mondattá,
És kinevetlek, hisz nem érted. Táttárá!
Aztán gyermekévé fogad a vak rémület;
Hisz senki nem beszéli hibbant nyelvemet.

Neked az árulás a szeretet? A csúf a szép?
Nem vállalsz már derék munkát? Csak ennyit érsz?
És én még tisztes magammal villogtam előtted.
Azt hittem elfogadsz így! Hogy majd megérted!

Nézd, most elnyel a sötétség. Homállyal takar.
Nem talál az álom. Kerülget néma zajjal.
Mégis tűrnöm kell, mert ha elvesznék,
Emlékembe zárva világunk múltja is meghalna.

Béke poraira.