A szerelemhez

Kemény az ébredés, mit hozott a hajnal,
S a szavak, mikkel utamra küldtél, mégis
Büntetlenül úszod meg újra, míg egy leszel
Végeérhetetlen múltam sötét mélységében.

Képzelt világokat döntesz romokba, S így
Álmodott angyalszárnyaidtól megfoszt az ég,
Véres csonkok pedig nem segítenek szállni,
Habár sosem használtad képességed mellettem.

Magányod ostorával fested vörösre hátam,
Míg még utoljára eléd vet a sors, S élvezed,
Ahogy átlépsz újra, pedig még fel sem nőttem,
Nem léteztem, nem szerettem, csakis téged.

Hazudtad, hogy vonzlak, míg én is félrevezettelek
Mondván, tudnék létezni nélküled, és most
Minden szavunk átlátszóvá válik, ahogy sírok,
Hisz elhagytál, de nem érted könnyeim miértjét.

Ha más kell, álmodj hát mással. Emlékemet
Lángok közé szórd, és égess el múltaddal,
Aztán lépj tovább, de sírni ne sírj, hisz amikor
Elvesztettelek, te akkor sem tetted meg értem.