Bárcsak

Bárcsak érthetném a világ ezer nyelvét,
Hangjait, mit hordoz a lágy, nyári szél,
És ismerhetném minden arcát annak,
Ki e vén föld hátán lélegzik, mozdul, él,
Mert önön magamra csak úgy lelhetek,
Ha láttam minden pillanatát az életnek.

Bárcsak kilépne egy álom a mesékből,
S így megelevenedne egy óhaj az életről
Milliófélén, vágyaképp millió embernek,
Hisz saját fantáziavilágom csak úgy egész,
Ha magába foglalja minden sóvár lélegzet,
Minden gondolatfoszlány ezernyi lényegét.

Ó bárcsak értenék az élethez kitűnő jeggyel,
Ismerném, a nap hol nyugszik, s hol kel fel,
Így szétválna fejemben mindettől az álmom,
Melyben megváltóm egy sárkánnyal várom,
Mert így a logikus, ébredéskor mégis tragikus,
Így lévén holtig, hol boldog, hol kész ostoba.