Feledj!

Rázkódik a föld a talpam alatt,
Ahogy eljön a világ vége, és Te,
Ki nekem egyedül megmaradt,
Elveszni látszol egy perc alatt.

Régi mosolyod könnyek mossák,
Arcodon a megtörtség látszik,
Míg én a gúny maszkja mögé bújok,
És figyelem, mint küszködsz még.

Álmomba zárlak, és őrizlek téged.
Eldobom álarcom faragott képét,
Hogy lásd ki vagyok és gyűlölj,
Ahogy én is magamat, míg itt voltál.

Nem értesz. Szemed tükre homály
És én nem látom magam, csak Őt,
Akinek elképzeltél és vakon védted,
Hogy szerethess úgy, ahogy akartál.

Átveszed rémálmom főszerepét,
Felváltod arcát, ki hozzám ér,
Hogy ne legyek másé, így mostanra
Én taszítlak tovább, végtelen utadra.

Felidézem gyermekarcod, és búcsúzom.
Várom, hogy hátrálj, és emléked foszlányát
Nyelje el a sötétség, ahogy Te álmaimban
Minden képzetem voltát és létét.

Fájdalmas a búcsú. Neked és nekem.
Voltunk mi boldogok, de az sem végtelen.
Takaríts ki utánam, porold le szíved és feledj,
Hogy Te is nyugodtan mondd, - "Ég veled!"