Szerelemhez

Néha elkap ez az egy gondolat.
Egyszerű érzés, mely megmarad.
Álmatlan álom, jéghideg tűz, s
Felőröl lassan, mint könnyet e bűn.

Képeket látok lehunyt szememmel,
S feketeséget, mikor kinyitom reggel.
Világot teremtek, éjt, éj múltán, ám
Szertefoszlik mindez, ébredés után.

Hallom a hangod, hangtalan éjeken,
Érzem a csókod, mely ajkamon pihen.
Zaklatott lelked menedéke lehetek,
Ha rám ismersz, ha érted nyelvemet.

Mert értettél hajdan, űztél hajthatatlan,
Napnyugtáig téptél, éjjel elmémben éltél,
Mert ki maga a Szerelem, ma is Te vagy.
Kár, hogy a világban máig sem találtalak.