Jövőnk

Szertefoszló aranyporát hintem az álmoknak,
Amikben hinnem kellett, míg elkísért egy élet.
Csilingelő szilánkokként dől össze a múltam,
S ezernyi könnyből kortyol a föld melyen élek.
Konok árny ül a régi arcokra, suttogott szavakra,
Elnyeli csendjük a pihenő elmét. Csoda, ha lát még.

S ott vagy Te. Kinek csókja forrón ma is ajkamon ég.
Menekülve, futva, csakis ölelésedbe bújva rejtőznék.
Új élet épül. Lassan emelkedik, kőről kőre, az egekig,
Jövőnket az arany és az ezüst fonja össze, s tarja évekig.
Szertefoszló aranyporát gyűjtöm újuló, szebb álmoknak,
Amikben hinni akarok, melyekbe beleképzelem arcodat.