30 éve Anya

Megáll-e az idő, ha nagyon akarjuk?
Marad-e a pillanat, mely mi magunk vagyunk?
Éled-e az emlék, csak úgy, parancsszóra?
Elillan-e, ha nem figyelünk, elszáll-e tova?

Pici voltam és törékeny, tán korán is jöttem,
De nem bírtam már várni, így hát siettem.
Vágytam már az Anyát, ki óvón átölel,
Ha félve ébredek, a karján ringat el.

Megállt ott az idő, mert nagyon akartuk.
Állt, míg néztük egymást, míg egészen felfogtuk.
Feléled az emlék, pár érzelmes szóra,
Mert anyám lettél akkor, s ez sosem szállhat tova.

Mindenné váltál nekem, mire szükségem lehet,
Egész világommá, erőddé tettelek.
Szebb gyerekkora nem is lehetett senkinek,
Mint amit Te adtál nekem és a testvéreimnek.

Nem áll már az idő, hiába akarjuk,
Rohan előre, de mi mindig itt vagyunk.
Feléled az emlék millió darabja,
Mert mi lettünk a szíved négy kis kamrácskája.